Szeretettel ajánlom ezt a könyvet minden spiritualitás iránt érdeklődő útkereső számára, aki szeretné megérteni, hogy miért vagyunk itt, a Földön, és milyen szabályok mentén is működik valójában az élet. Az út elején járó olvasóknak azért, mert egy hihetetlenül széleskörű ismereteket összefoglaló, ha úgy tetszik alapmű, amely emellett nagyon könnyen emészthető formában íródott, így befogadható bárki számára. Úton lévőknek pedig azért, mert a földi síkon, ebben a nehéz energiában szinte mindegyikünk hajlamos egyik- másik alapigazságot időről- időre szem elől téveszteni, ilyenkor pedig jól jön egy kis emlékeztető bizonyosság: nem bolondultunk meg, és a világ tényleg úgy működik, ahogy - még ha minden létező csatornán az ellenkezője ömlik is ránk nap, mint nap... Ezt és ehhez hasonló könyveket kellene kötelező olvasmánnyá tenni, és akkor sokkal egészségesebb lelkű lenne ez a társadalom.
Vinnay Patrícia